Hallod? / 2

-Nem tarthatlak vissza! Ha menni szeretnél, akkor menj. De tudnod kell, hogy sok mindent szeretnék neked még mondani és mutatni. De ahhoz, hogy mindezt átadhassam neked, hallanod kell... 

-Nincsen rád szükségem!Nem akarom, hogy segíts! Majd ÉN megoldom! Sokkal jobban tudom, hogy mire van szükségem. Mit tudsz Te egyáltalán rólam? Semmit! Nekem kellett egész életemben egyedül megküzdenem a nehézségekkel, az átkozott gondokkal. Teljesen egyedül voltam és nagyon büszke vagyok arra,hogy a semmiből jöttem és lettem valaki. Érted? Én lettem valaki!!! Azt sem tudom, hogy te ki vagy és milyen jogon akarsz beleszólni az én életembe. Mindenféle dolgokat beszélsz össze-vissza. Ha mutatni akarsz valamit, vagy mondani, vagy hallatni, akkor tedd meg.  

-Sokat szenvedtél. Az édesapád elvesztése olyan dolgokba sodort bele, amit igazán te sem akartál. A sok szórakozás és minden ami ezzel jár évek hosszú sorát tette ki az életedben. De aztán végül is megismerkedtél a barátnőddel és együtt talpra álltatok. Felépítettél magadnak jelent, jövőt és jól menő üzletember lettél. Örültem a sikereidnek, de én valami sokkal jobb dolgot szeretnék adni. Tudod, én csak azt szere...

-Te honnan tudsz mindezekről? Nem is ismersz? Honnan tudod? 

-Kérlek, ne ess pánikba! Az én csodálatos tervem volt az, hogy Te itt legyél. Annyira hiányzol nekem... Annyira szeretném, ha mi jóban lennénk. Ha barátok...

-Ki vagy Te, hogy így beszélsz? Hogyan merészeled egyáltalán megmondani, hogy én miként és hogyan érezzem magam, nemhogy azt, hogy mit csináljak és mit kezdjek az életemmel. Nem tudsz te semmit!Egyedül voltam eddig  és most is jól megleszek, barátok nélkül.

-Én sosem hagytalak el téged. Annyiszor szóltam hozzád. Emlékszel amikor elmentél amellett a kicsi templom mellett? Mennyire szeretettél volna bemenni... de rápillantottál az órádra és láttad, hogy a tárgyalás hamarosan kezdődik... Aztán egy másik eset. Amikor találkozóra mentél azzal helyes kis szőke lánnyal... Hidd el, megvárt volna, ha bemész...és az a tárgyalásod sikerült volna ha akkor töltesz velem egy kis időt és nem a saját fejed után mész, hanem higgadtan és türelmesen beszélsz a partnerekkel. Túlságosan ingerült voltál, nem hallgattál .... 

-Nagyon könnyű így utólag okos lenni.  Nekem is szokott menni. De ha ennyire okos vagy, miért engedted azt a sok rosszat, hogy megtörténjen velem? Hmmm?? Miért? És a világban miért engeded, hogy emberek gyilkolják egymást, hogy a szeretet jegyében öljenek és pusztítsanak mindent? Ha ennyire fontos vagyok neked, hol voltál amikor majdnem ....

-Amiatt történik mindez hogy te/ti ellöktetek engem magatoktól. Úgy döntöttetek, hogy nincs rám szükségetek. 

Szeretlek Téged és nem akarom, hogy ne velem legyél. Azt szeretném ha megismernél és meghallanád ... Hidd el, nekem ezerszeresen  fájtak ezek a szörnyűségek amiket felsoroltál. Látod? ( megmutatja  a kezét...) Tegyünk egy próbát!

-Igen, látom...Próbát? Miféle próbát? Bekötötted már a szememet!Tökéletesen nem láttam semmit és nem is hallottam semmit, szerinted 10 perc elteltével ez változhat? 

-10 perc alatt minden megváltozhat. Akarod hallani??

-Hát nem is tudom... igazából bosszant ez az egész hallani nem hallani dolog...meg ez a kedvesség ami belőled árad.... De az tény, hogy kíváncsivá tettél.

-Hunyd le a szemed!

-(flegmán) Rendben!

-Kulcsold össze a kezed!

-(kicsit bosszankodva) Megvan! És most?

-Mondd utánam: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy. (folyamatosan utána mondja) Szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod, legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben úgy a földön is. A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. És ne vigy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól, mert Tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség mindörökké. Ámen!

Azt hiszem, hallom.... ( kinyitja a szemét és rajta kívül nincsen senki... egyedül van egy szobában... könnyek közepette felkiált. ) Hallod? Azt hiszem, hogy hallod! 

„Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: 'Abbá, Atya!'” (Róm 8:15)