A könyv
"... és minden nap elmentem a könyvesbolt mellett. Újra és újra megnéztem, és minden nap újra rácsodálkoztam. Vágytam rá. Kimondhatatlanul! Aztán egy napon azon kaptam magam,sikerült annyit összespórolnom- legalábbis azt hittem-, hogy megvehessem.Ennek az összegnek nem tud senki sem nemet mondani... Eszeveszett tempóban rohantam a már begyakorolt úton. Minden egyes kis kő, minden egyes méter a lábamban volt.... és csak rohantam."
"Volt egy antikvárium a Fő utcáról nyíló kis utcában. Sokszor csak elfutottam mellette, gondolván, egyszer majd bemegyek és körülnézek, hátha akad majd valami olvasnivaló a számomra.
Végül is, egy nyár végi napon ismét a kis utca felé vezetett utam, ám akkor éppen nem rohantam sehová. Megálltam a kirakat előtt és csak néztem azt a sok könyvet.... Mindegyik más volt. Az egyik kicsit ütött-kopott, a másik poros, a harmadik nagyon is új kötésű, a negyedik megszaggatott és így tovább... Egyet sem lehetett összehasonítani a másikkal és ami furcsa volt, hogy semelyikből sem volt kettő. Ám mégis volt valami közös bennünk. Egy és ugyanaz a személy volt a szerző.
Amint nézegettem ezeket az egyedi könyveket, megakadt a szemem, egy csatos könyvön. A címét nem lehetett jól kivenni az üvegen keresztül, mert a nap fénye épp úgy esett az ablakra, hogy a finoman vésett betűket ne lássam. Mindenesetre az első pillanattól kezdve tetszett. Nagyon szép, finom kötésű könyv volt. A vékony porréteg alatt látszott, hogy valamikor mélyvörös színben tündökölt, de az idő vasfoga már fogott rajta.
Nem teketóriáztam sokat, fogtam magam és bementem.Az eladó egy nagyon kedves középkorú ember volt. Mosolyával teljesen lehengerelt. Lágy hangon, megkérdezte:
-Miben segíthetek, kedves?
-A kirakatban, azt a csatos könyvet szeretném egy kicsit közelebbről megnézni, ha volna kedves...-válaszoltam.
-Sajnálom, de az a könyv nem eladó.De tudok helyette....
-Nem eladó?-kérdeztem. Az értetlenség kiült az arcomra és kicsit el is szégyelltem magam. - Ez itt egy antikvárium, ha jól sejtem, és könyvet lehet vásárolni. Vagy talán tévednék?
-Nem, kedves, nem téved, valóban az, de itt nem eladásról és vételről van szó, hanem...
-Hogy mondja? - vágtam közbe.
-Mint mondtam, nem eladásról és vételről van szó. Itt könyvet ajándékozunk.
-Ajándékoznak?
-Igen, és azt hiszem, hogy Önnek ez a könyv lenne a legmegfelelőbb- mutatott rá egy másik könyvre, amit meg sem figyeltem igazán, mert annyira a kirakatban lévőn járt az eszem.
-Nem köszönöm, nekem ne ajánljon mást. Én azt szeretném! - mondtam, hatalmas nagy karcsapásokkal mutogatva a kirakat felé. (Ha valaki ezt a jelentet látta volna, azt hihette, hogy az antikváriumban külön aerobik órát is tartanak.)
-Kedves, önnek nem az a könyv kell. Kérem...
-Mennyibe kerül?- kérdeztem kissé felemelt hangon.Már nem tudtam idegességemet elrejteni.
- Nem eladó.Csak ajándékozni szeretem a könyveimet.
-A pénzről van szó, ugye? Hát majd meglátja, egy nap visszajövök, annyi pénzzel, hogy annak maga sem fog ellenállni. - ezzel a mondattal kiszáguldottam az antikváriumból és amolyan "izmosan" becsaptam magam mögött az ajtót.
Nagyon felzaklatott ez a beszélgetés. Mi az, hogy nem eladó? Ajándék? A mai világban? Csak úgy ingyen? Ugyan, ne nevettesse már ki magát ez az ember.
A könyvről természetesen nem mondtam le. Minden nap elmentem a könyvesbolt mellett, és minden nap vágyakozva bámultam a kirakaton túlra.
Az eladó nagyon különösen viselkedett mikor meglátott. Néha azt éreztem, hogy ha most bemennék, biztos nekem adná, néha pedig azt láttam rajta, hogy szó sem lehet róla... (Visszagondolva, már rájöttem, hogy ezek a gondolatok, csak az én agyam szüleményei voltak.)
Az eladóval történt beszélgetés sokszor eszembe jutott. Szinte mindig amikor a elmentem a könyvesbolt mellett. Persze, nem mertem bemenni, egyrészről mert nem volt annyi pénzem, hogy végre letehessem az asztalra és azt mondhassam, hogy "ide nekem azt a könyvet", másrészről szégyelltem magam a múltkori eset miatt...
Persze, titkon még mindig a csatos könyvről álmodtam és reméltem, hogy egyszer az enyém lesz.
És csak teltek a napok. Gyűjtögettem, spóroltam és nap mint nap elmentem a könyvesbolt mellett. Újra és újra megnéztem, és minden nap újra rácsodálkoztam. Vágytam rá. Kimondhatatlanul!
Aztán egy napon azon kaptam magam,sikerült annyit összespórolnom, hogy megvehessem.Ennek az összegnek nem tud senki sem nemet mondani... Eszeveszett tempóban rohantam a már begyakorolt úton. Minden egyes kis kő, minden egyes méter a lábamban volt.... és csak rohantam.
Lihegve, fáradtan érkeztem meg a kirakata elé. Szemem a polcokat pásztázta. De.... a hőn áhított könyv nem volt már a kirakatban.
Az űr, ami a könyv helyén volt a kirakatban, most a szívemre telepedett.
Könnyeimet nem tudtam visszafojtani, érzéseimet nem tudtam leplezni és berontottam a boltba.
Zokogva, szemrehányóan kérdeztem az eladótól, hogy hol van a könyvem? A pénzt odadobtam az asztalra, s mint valami kisgyerek követeltem, azt amiről azt hittem, hogy az enyém...
Az eladó kedvesen mosolygott, adott egy papírzsebkendőt, megfogta a kezemet és azt mondta:
-Kedvesem, higgyen nekem. Én nem azt a könyvet szerettem volna magának adni.
Szívem hevesen vert, de abban a kézfogásban mégis volt valami ami háborgó lelkemet elkezdte lecsendesíteni.
-Egy sokkal jobb könyvet szeretnék Önnek adni, akkor amikor eljön az idő, hogy megajándékozhassam.
Annyira zavaros volt amit mondott és annyira zaklatott voltam, hogy nem is tudtam visszakérdezni. (Pedig utólag belegondolva, azért egy ilyen mondat, nem megy csak úgy el az ember füle mellett.)
A kezemet még mindig szorította és hosszan egymás szemébe néztünk. Éreztem, ahogyan a szívverésem visszaáll a normális ritmusba, és könnyeim lassacskán elapadnak.
Csak néztem rá. Ő kedvesen mosolygott. Valami megmagyarázhatatlan békesség lett úrrá a lelkemen.
Végül elengedte a kezemet én pedig még mindig a szemeibe nézve, elindultam az ajtó felé...
Teltek a napok és hónapok...
A eladóval történt beszélgetéseim nagy nyomot hagytak bennem. Be kell vallani, amikor Rá gondolok elszégyellem magam, hogy hogyan lehettem ennyire makacs és akaratos...
Aztán egy kis idő múltán, rájöttem: bármennyire is szerettem volna azt a könyvet, Ő tényleg egy másikat, egy nekem valót szeretne adni. Végtére is, nem olyan nagy baj.... hiszem, hogy aki most olvassa azt a szép kis csatos könyvet, nagyobb szeretettel, odafigyeléssel teszi, mint ahogy én valaha is elképzeltem...
S most már valóban hiszem, hogy egy napon majd én is megkapom az ajándékkönyvet. Addig is, amikor csak tehetem elmegyek az antikvárium mellett, de nem állok meg a kirakat előtt... és közben nap mint nap, várom a csomagot."
